A villamos annyira tömött volt, hogy bár közvetlenül mellettem tátongott egy üres hely, nem mertem leülni. Valószínűleg már akkor éreztem, hogy a tömegen fáradhatatlanul átfurakvó két elszánt negyvenes nő már kiszemelte magának az ülést.

A teltkarcsú hölgy foglalt helyet, szúrós szemű barátnője szorosan mellette állva próbálta elérni, hogy minél nehezebben tudjak kapaszkodni. Közben rá is kezdték:

-          Ez a továbbképzés, ne tudd meg! Pfű, remélem, most egy darabig nem kell mennem.

-          Miért, olyan rossz volt, mint múltkor?

-        A rossz az nem kifejezés erre! Felháborító! Annyira felidegesítettek, képzeld. Azt akarták bemesélni nekünk, hogy ha játékosan tanítjuk a kölyköket, akkor majd könnyebben megjegyzik és figyelni is fognak. De tudod ki fog ugrálni nekik a tábla előtt?! Maradok a régi módszernél: diktálom, ők írnak és punktum.

-          Jól teszed, drágám. Én is ezt csinálom. Majd megjegyzik otthon.

Éljen a gyerekcentrikus oktatás.