Békésen ébredeztem a csepeli HÉV-en, amikor egy vékony hang ütötte meg a fülemet. A hátam mögött egy izgatott lány azt mesélte a barátnőjének, hogy tegnap este felhívta a barátja és titokzatos módon randit beszélt meg vele a Keletinél.

-          Nem mondta meg, hogy mit akar! Vágod? Nem is tudta, hogy ráérek-e, csak úgy kitalálta magának, hogy talizzunk. Ja… Tök fura, nem? ÚRISTEN! Mi van, ha szakítani akar?!

A csepeli végállomástól kezdve a Szent Imre térig elszabadultak az apokalipszis lovasai és az egész vagon tanúja lehetett a világvégének. Az egy mondaton belüli „szakít”, „meghalok”, „leszarom” és „kinyírom” szavak sűrűsége jelentős mértékben emelkedett. A változás Szabadkikötő előtt következett be, amikor szegény áldozat ráébredt, hogy az ominózus telefonhívás előtt kapott egy SMS-t is élete szerelmétől, amiben megvallja neki, hogy imádja és még jobban meg szeretné ismerni. A kedélyek csillapodtak egészen a talány megfejtéséig:

-         És ha meg akarja kérni a kezem? Basszus, lehet, hogy feleségül akar kérni! Vagy akkor miért nem mondta, hogy mit akar? Biztos megkéri a kezem, nem?

A barátnője készségesen támogatta a kiváló felvetést és sűrűn bizonygatta, hogy habár csak három hónapja vannak együtt, ez elhanyagolható tény. A következő megvitatandó kérdés már az volt, hogy hogyan ájul majd el az örömtől és meglepetéstől. Felmerült az az ötlet is, hogy szereznek egy mentőt, hátha túl erősen veri be a fejét elalélás közben. Fő a biztonság.

Ám amikor a vonat begördült a Boráros térre és a barátnő halkan megjegyezte:

-          Te, nem ma utazik valahova? Lehet, hogy ezért mentek a Keletihez.

-    Ja, de, tényleg. Basszus, kinek van erre ideje? Este buli és még ruhám sincs. Lemondom, aztán menjünk shoppingolni.

Úgy tűnik, ma nincs happy end. Bár ők biztos boldogan élnek, míg meg nem halnak.